Majesty 2: Kingmaker

 2010.08.17. 17:48

Május hó végén egy kiegészítő érkezett a Majesty 2-höz Kingmaker címmel, melyről megkésve ugyan, de mi is szeretnénk említést tenni.

A kiegészítő több szempontból is hiánypótló szerepet tölt be:

  • Egyrészt elhozza a második részbe is az első epizódban rendkívül nagy hírnévre szert tevő zöldbőrű szörnyeket. Az új hadjárat során a goblinok istene, Grum-Gog ellen vehetjük fel a harcot.
  • Másrészt elérhetővé vált a játékból eddig hiányzó pályaszerkesztő is.
  • S végül, de nem utolsó sorban a játékba bekerült a nagyon hiányolt véletlenszerű pályagenerálás. Sajnos a motorból adódóan nem teljesen véletlenszerűek a pályák, de a pályákon található fontosabb helyek, odúk véletlenszerűen helyezkednek el.

A kiegészítő 15€-s áron vásárolható meg az összes nagyobb játékboltban.

Címkék: hírek kiegészítő megjelenés

Elkészült egy újabb pálya

 2009.10.05. 09:42

Továbbra is hivatalos pályaszerkesztő nélkül brainbag elkészített nekünk egy újabb pályát. Épp most tettem vele egy próbát és tökéletesen működik, igaz sajnos a patchelt verzióval még nem kompatibilis, mert brainbag hozzám hasonlóan a steames verzióval rendelkezik, amit még nem patcheltek...

Történet
Szürke Glandoof a segítségedet kéri! A démon el akarja pusztítani a tornyát mielőtt megidézhetné Rafnirt, az ősi sárkányt. Védd meg a mágust bármi áron az idézés befejezéséig, majd segíts neki megtisztítani a környéket az errefelé ólálkodó szörnyetegektől.

Telepítés
Töltsd le EZT a fájlt, majd tömörítsd ki és a benne található wizards_woe.pak fájlt másold a játék mappáján belül a resource mappába. Ez után a pálya elérhető lesz a Single Missions menüből a lista legalján.

További információk ITT találhatóak.

Jó szórakozást!

Címkék: hírek modding

1.0.97 patchnote

 2009.10.03. 14:12

Itt a beígért patchnote. Elnézést, ha néhol pontatlan, mivel nálam szinte egyik hiba se jelentkezett ezért nem biztos, hogy mindig jól értelmezem, hogy az adott bejegyzéssel mire gondolnak.

Magyar nyelvű patchnote-ért klikk a Tovább-ra.

Címkék: hírek patch patchnote

Megérkezett az első patch!

 2009.10.01. 22:49

Egyelőre csak az Impulse rendszerbe ugyan, de megérkezett az angol verzióhoz is az első patch.

A játék verziószáma 1.0.97-re módosul a patchcsel. A FORRÁS csak a legfontosabb elemeket sorolja fel, remélhetőleg hamarosan a részletes patchnote is a rendelkezésünkre áll. Amit a forrás alapján megtudhatunk a patchről:

  • A játék indítható lesz safe mode-ban ha neadjisten valamilyen malőr miatt (például nem megfelelő felbontás beállítása) nem tudnád elindítani a játékot normál módban.
  • Automatikus update rendszer kerül a játékba, ami mindig le fogja tölteni a legújabb patcheket. Így legalább nem lesz többé olyan, hogy valaki előbb kapja meg a patchet, mint most.
  • A patch főleg bugfixel, de azt elég intenzíven végzi mind single-, mind multiplayer tekintetében.
  • Némi balance is érkezik a Grab-grass és a Stone Incarnation spellekkel kapcsolatosan.

Ahogy korábban ígértem, amint lesz részletes patchnote le fogom fordítani.

Címkék: hírek hotfix patch

Megújult a hivatalos honlap

 2009.10.01. 18:41

Most érkezett a hír, hogy a játék angol nyelvű weboldala teljes ráncfelvarráson esett át.

A dizájn nem sokat változott,  de immár nem flash alapú az oldal.

Lényegi változás az oldal tartalmában figyelhető meg, az ugyanis rengeteget bővült, így most már minden fontos informáió megtalálható rajta.

A nézelődni vágyók IDE KATTINTSANAK.

Címkék: hírek hivatalos honlap

Ardania térképe

 2009.09.30. 21:35

Hírhiány ide vagy oda úgy gondoltam, hogy ennyi szünet után valamiről már illik írni.

Az orosz fórumon beindult egy ötletelés azzal kapcsolatban, hogy mit látnának szívesen a játékosok egy gyűjtői kiadásban. Felmerült egy artbook, a küldetésadó zászlók, egy királyi pecsét de még egy korona is és - természetesen - az elmaradhatatlan világtérkép is szóba jött.

Amiért ez jó nekünk az az, hogy végre a kezünk ügyébe kerüljetett egy normális felbontású Ardania térkép, amiért pedig rossz az az, hogy a feliratok oroszul vannak rajta. Ennek ellenére gyűjtőknek kötelező darab.

Katt a képre a nagyobb verzióért!

Címkék: kép ardania

Hotifxelés az oroszoknál

 2009.09.24. 20:41

Az orosz verzióhoz megérkezett az első - egyelőre még csak tesztelésre kiadott - hotfix. Hangsúlyoznám, hogy ez nem tartalmi patch, hanem hibajavító, ennek megfelelően új tartalmat nem ad a játékhoz, viszont a legsúlyosabb hibákat kijavítja. Remélhetőleg hamarosan hivatalos státuszba kerül, utána pedig hozzánk is meg fog érkezni.

A hotfix tartalma GOOGLE TRANSLATE által lefordítva itt van, a fontosabb dolgokat ide is kiírom.

  • a játék mostantól automatikusan update-eli magát
  • a játék mostantól indítható safe mode-ban
  • javításra kerül a játéksebesség-bug, melynek hatására eddig a játék sebességének növelésével aránytalanul gyorsult az építés/javítás
  • mostantól kijelzésre kerül a varázslatok tényleges ára a kurzornál (azon varázslatoké, amiknek az ára a toronytól való távolság függvénye)
  • kamerarázkódási probléma néhány többmagos processzor esetén javítva
  • a néhány gépen jelentkező hosszú mentési/töltési idő javítva
  • multis desync problémák javítva
  • multiban szerverlistáról kiszűrhetőek a már elindított/más verziójú játékok
  • F5-F9 quicksave/load hotkeyek
  • ...és még rengeteg egyéb hibajavítás, most csak a fontosabbnak tűnőket/sokakat érintőeket emeltem ki, ha lesz hivatalos angol patchnote azt majd természetesen lefordítom.

Címkék: hírek hotfix

Majesty 2 Ending

 2009.09.23. 23:14

Ma végre volt időm befejezni a játékot és ennek örömére fel is töltöttem a záró képsorokat. Aki nem szeretne semmiféle spoilert látni az ne nézze meg.

Címkék: videó

Na tessék, még hivatalos pályaszerkesztő se kellett hozzá és négy nappal a start után valaki már el is készítette az első pályát a játékhoz. Vannak benne küldetések, bejátszások és minden, mi szem szájnak ingere, bár tesztelni most sajnos nincs időm...

A készítő, darthvadre azt írja, hogy ez a pálya inkább egy "techdemo" amiben kipróbálgatta, hogy miket tud összehozni a jelenleg elérhető eszközök segítségével, szóval lehet látni majd benne 1-2 oda nem illő elemet, ez ne lepjen meg senkit.

Jelenleg ugyan is annak ellenére, hogy a hivatalos pályaszerkesztőt tartalmazó "The Adventure Maker" nevű kiegészítésről még nem kaptunk semmi hírt, könnyedén elérhető a játék alapját képező GEM 2 engine editora bárki által. Ehhez csak annyit kell tennünk, hogy a játék parancsikonjának Cél/Target mezőjének a végére írjuk be: " -editor", természetesen idézőjelek nélkül. Hivatalos editor híján azonban ezzel csak fél sikert érhetünk el, a pálya működésbe hozásához rengeteget kell szkripteket írnunk. Ehhez a pályához például 26360 sornyi szkript tartozik (na persze azért a nagy része meglévő pályák szkriptjeinek átemelése).

A pálya működésre bírásához nincs más teendőnk, mint letölteni EZT A FÁJLT, majd a benne található custom mappát bemásolni a Majesty 2 install mappáján belül a resource\map\single_missions mappába (utóbbi kettőt nekünk kell létrehozni). Ez után a játékon belül a Single Mission menü alatt elérhetővé is válik a bónuszpálya.

Címkék: hírek modding

Ez is csak egy rövid bejegyzés lesz, Magyarországon is kapható a játék a CD galaxisban.

Részletekért kattinstatok IDE.

Címkék: hírek magyar megjelenés

Ismét Cody900 linkelte a hivatalos fórumon a Mortal Foibles of Kings - vagy ha úgy jobban tetszik a Rat King -  nevű pályáról készített végigjátszását.

Címkék: videó végigjátszás játékmenet

Mivel többektől is olvastam, hogy elakadtak ennél a missziónál ezért csináltam hozzá egy végigjátszást. 6 perc az egész, mert javarészt ötszörös sebességen pörög a játék.

A pálya végigjátszásának legfontosabb mozzanatai:

  • Az északi zsiványtanyát azonnal érdemes kiszedni, az elég tőkét ad mindenre.
  • A keletin kívül minél előbb felfedezzük a trading postokat.
  • A keletivel érdemes várni egy kicsit a mellékküldetés miatt, ami nagyon sok pénzt ad.
  • Fontos a folyamatos felfedezés és le kell rombolni mindent, amit csak látunk.
  • Nem érdemes túl sok pénzt költeni a fejlődésre, nincs túl sok ellenség a pályán, ezért akár első szintű bázissal is jól el tudunk lenni végig.

Címkék: videó végigjátszás játékmenet

Egy Cody900 nevű felhasználó linkelte a hivatalos fórumon a Pretenders to the Throne nevű Expert pályáról készített végigjátszását.

A pálya a nehezebbek közé tartozik, ezért ide is kihírezem, hátha van, aki elakadt rajta.

Címkék: videó végigjátszás játékmenet

Ardania történelme - 3. rész

 2009.09.19. 10:57

"Sok esztendő szállt tova, mióta a Nagy Király egyesíté földjeinket. Megéltünk azóta számos királyt, néhány királynőt és megvívtunk egy-két háborút."

- Anfaithy Falsewordsworth
Ardania Legigazabb és Legrövidebb Történelemkönyve
21. kötet

Szemelvények az Ardania Modern Történelme című enciklopédia 23. kiadásából

14. fejezet: A Konklávé intézménye


Teológusaink szerint Ardania istenei egy olyan összetett filozófiájú rendszer szerint élnek, mely számomra - gyarló történész számára - sose lesz teljesen felfogható. Amennyire én meg tudom érteni az istenek ahelyett, hogy - mint minden rendes hős - esténként borozgatnának, sült ökröt lakomáznának és egymásra licitálnának - csak dalban létező - hőstetteikkel, inkább azzal foglaltoskodnak, hogy elfuserálják a halandók életét. Előszeretettel vezetnek bárkit végzete felé - legyen akár nagyszerű hős, vagy aljas áruló. Imádnak akadályokat állítani elénk csak hogy lássák, milyen ügyesen győzzük le őket - vagy ők minket. De mindezeknél is jobban szeretnek konfliktusokra, háborúkra buzdítani bennünket a legapróbb dogmatikus kérdések ügyében is. Olyan ez számukra, mint egy sport - a legvéresebb mind közül.

Ardania egyesítése után - áldott legyen érte Nagy Királyunk - azonban a vallási háborúk kirobbantása sokkal nehezebbé vált számukra. A kedvenc szórakozásuk elvesztése felett érzett haragjukat papjaikon élték ki. Zavaros, egymásnak ellentmondó víziókat, próféciákat adtak nekik, amikkel ők aztán nem tudtak mit kezdeni. A papok egy idő után besokalltak, bevonultak Primus király - áldott legyen Őfelsége - palotájába és követelték vissza a vallási háborújukat! Vagy bármi hasonlót helyette! Egy kis vallási kocsmai bunyóval is megelégedtek volna, ha azzal elérik, hogy az isteneik leszálljanak róluk. Nagy királyunk - áldott legyen Őfelsége - bölcsen visszautasította a kérésüket, ám a papok fogták magukat és letáboroztak a trónteremben.

Néhány hónapnyi hangoskodás, zajongás és sipítozás (mintha nem is a vallásos jámborságban való bővelkedés lett volna a papi hivatás előfeltétele, hanem az velőtrázóan metsző hang!) után Nagy királyunk - áldott legyen Őfelsége - létrehozta a Konklávét, hogy végre megszabadulhasson tőlük. Egy külön épületet épített a Konklávénak - hallótávolságon kívülre - és hagyta, hogy ott veszekedjenek egymással a papok, amíg csak be nem rekednek. Az isteneknek így új szórakozásuk lett, a papok kaptak egy helyet, mely alkalmas volt irritáló hangjuk befogadására, Nagy királyunk - áldott legyen Őfelsége - pedig visszakapta a tróntermét.

Későbbi uralkodóink számára is hasznosnak bizonyult a Konklávé. Minden vallási kérdés megvitatását rá lehetett bízni erre az intézményre, ami idővel felfogta munkája fontosságát és - némileg - megkomolyodott. Az istenek is láthatóan elégedettek voltak a Konklávés veszekedések biztosította véráldozat mennyiségével, így Ardaniában végre beköszöntött a vallási békesség kora, hála Nagy királyunknak - áldott legyen Őfelsége.

Címkék: történelem kézikönyv ardania

Nyereményjáték

 2009.09.18. 18:38

Azoknak szól az alábbi játék, akik szoktak twitterezni:

EZEN és EZEN a twitteren felváltva tesznek fel kérdéseket és mindig valahanyadik helyes megfejtő kap egy eredeti játékot ajándékba.

Sok szerencsét mindenkinek, aki részt vesz a játékban!

Címkék: nyereményjáték

A játék kézikönyve színesben

 2009.09.18. 10:29

Bár a kézikönyv (game manual) eddig is bárki számára elérhető volt a Steamen keresztük, de az sajnos csak fekete-fehér volt.

Akinek mégis színesben lenne szüksége rá, az most IDE KATTINTVA letöltheti Rapidshare-ről (21 MB).

Címkék: kézikönyv

CG Háttérkép

 2009.09.17. 20:47

Yippee, bejelentették a játék megjelenését! Wulfila komám már játszik is. Steamen és Gamersgate-en már feloldották és le is töltötte. Én a D2D-n még kényszerűen várok, de csipkedhetnék magukat. Ha már kis hazánkban a dobozos nem jelent meg, addig álljon itt egy új háttérkép a doboz grafikájával főszerepben, és az első rész néhány karakter-kártyájával díszítve:


 

16:9-es képarányú verzió - 1920×1080 (1280×720)

16:10-es képarányú verzió - 1920×1200 (1280×800, 1440×900, 1680×1050)

4:3-as képarányú verzió - 1600×1200 (1024×768, 1280×960)

5:4-es képarányú verzió - 1600×1280 (1280×1024)

Címkék: kép háttérkép majesty2blog ardania

A játék eddigi szereplése

 2009.09.17. 15:27

Bár a hivatalos megjelenésig még hátra van néhány óra, a sajtósok kedd óta értékelhetik a játékot. Nagyon sok oldal élt már a lehetőséggel, én nem linkelném be őket külön-külön, a Paradox fórumán EBBEN A TOPIKBAN rendületlenül gyűjtik a fellelhető teszteket, az első hozzászólásban az öszes elérhető.

Szerencsére a tesztek szinte kívétel nélkül pozitív hangvételűek, a játék jó értékeléseket kap. A legtöbb teszt egyet ért abban, hogy néhány apróságtól eltekintve a nagy előd egy méltó folytatását ünnepelhetjük a Majesty 2-ben.

Az értékelések szinte mindegyike 80-90%közé esik. Ennél alacsonyabb értékelést csak az IGNen olvastam (75%) és valami általam kevéssé ismert helyen (60%), magasabbat is körülbelül 2-3 helyen.

A játék eladásairól annyit tudunk, hogy immár nagyjából két hete folyamatosan a Steam top10es listáján tanyázik, igaz az alsó régióban, illetve az Impulse listán 4/5-ös a népszerűségi mutatjóa, tehát ezek alapján lesz kivel multizni.

Illetve az egyik nagy, nemzetközi játékkereskedő hálózatnak (Gamestop) megérte kockáztatni a Paradoxszal való kapcsolatukat ezért a játékért, hisz ők úgy döntöttek, hogy két nappal a hivatalosan kitűzött megjelenés előtt kiteszik a polcaikra a játékot, ezzel biztosítva maguknak két nap exkluzivitást a címre. Végül nem jöttek be a számításaik, mert mára már a legtöbb bolt polcain ott a játék. A digitális vásárlóknak sajnos várniuk kell holnapig. A Steamen például a délelőtt folyamán kezdhetjük meg a letöltést.

Végezetül pedig álljon itt a játék plakátja:

Címkék: vélemény

Érdekes írás KERÜLT KI a hivatalos oldalra, melyben az első rész producere, egy bizonyos Lester Humphreys véleményezi a második részt első benyomásai alapján.

Azt mondja, hogy nagyon élvezi a második részt, szerinte tökéletesen sikerült átemelnie az első hangulatát, a grafika kellemes és az újítások is tetszenek neki. Ezen kívül megadott egy-egy pro/kontra listát.

Pro

  • szép 3D grafika
  • zoomolhatóság, kamera forgatása
  • a Lordok Csarnoka (leírás róla ERRE TALÁLHATÓ) nagyon pöpec
  • bár eredetileg tartott tőle, hogy az új zászlók haszontalanak lesznek, mégis azt kell, hogy mondja, nagyon jól használhatóak
  • az interfész is tetszik neki
  • a küldetésválasztó képernyővel is nagyon elégedett
  • a zenét is kiemeli, jól passzol a játékhoz és nem túl repetitív
  • a játék körítése (gondolom itt a dobozra, manualra gondol) is remek

Íme a borító, ami Lester szerint igen tetszetős:

Kontra

  • Nagyon hiányzik neki (és mindenki másnak is) a lehetőség, hogy a győzelem után folytathassuk az adott pályát
  • Úgy néz ki, hogy Lester szabadidejében állatvédő is: szerinte sokan nem szeretnek vadállatokat ölni (farkas, medve) és itt nem is Te dönthetsz a sorsuk felől hanem a hőseid. Épp ezért ezek helyett az első részben vargokat és hellbeareket ölhettünk, de a második szészben vannak medvék és farkasok is.
  • nem lehet elskippelni a bevezető videót

Címkék: vélemény

A temető

 2009.09.16. 14:27

A Lordok Csarnoka után most ismét egy új elemet, a Temetőt vesszük szemügyre alaposabban.

Nem teljesen új építmény, hisz a Majesty első részében is megtekinthettük benne halott hőseink listáját és a belőle érkező élőholt seregek gondoskodtak arról, hogy városőreink ne unatkozzanak. Most viszont haszna is lesz az épületnek, hisz elhalálozott hőseinket feltámaszthatjuk a segítségével. Csak ki kell jelölni a temetőt, rá kell nyomni az egyetlen elérhető menüpontra, ahol máris ez az ablak fogad minket:

 Itt kiválaszthatjuk a már halott hősünket, majd a jobb oldalon levő árért cserébe a jobb alsó gombra kattintva feltámaszthatjuk őt. A feltámasztás ára az alábbi képlet alapján számítódik ki:

ÁR=[1. szintű hős ára]+([hős szintje]-1)×[1. szintű hős ára]/2

Például egy 9. szintű harcos esetében: 200+(9-1)×200/2=1000 gold.

A képletből jól látható, hogy az alapból drága hősök (varázslók, templomlakók, nem humánok) támasztása is jóval drágább, ezért rájuk fokozottan érdemes ügyelni.

A rendszer pofon egyszerű, ám a guildekben levő lakószámlimit miatt felvet néhány kérdést, ezeket próbálom még megválaszolni:

  • A hősök közvetlenül a haláluk után nem kerülnek azonnal a temetőbe, hanem egy ideig még varázslattal és más hősök által feltámasztható állapotban maradnak. A karakterlistán egy halálfej jelzi őket. Ilyen állapotban ugyan úgy foglalják a helyet a guildjükben, tehát ne is próbáljunk új hőst toborozni a helyükre.
  • Akkor is támaszthatunk fel hőst a temetőből, ha épp nincs neki hely egyik guildben sem. Ekkor az adott guild(ek)hez tartozó hősök közül a legalacsonyabb szintű be fog vonulni a palotánkba és ott fog maradni, amíg nem lesz helyünk a számára, de legfeljebb 10 napig. 10 nap után az adott hős elveszik.
  • A palotában lakó hősöknek nem csak új guild felel meg, beköltöznek halott társaik helyére is.

Címkék: játékmenet

Tutorial végigjátszás - videó

 2009.09.15. 12:04

Remélhetőleg senkinek nem okozott nehézséget a tutorial pálya végigjátszása, de azért biztos, ami biztos a Paradox meglepett minket egy videó végigjátszással.

Előre látom, hogy fog tetszeni Soloriensnek az, ahogy a legelején leépítik a tornyot az út kellős közepére :D

Aki esetleg lemaradt volna róla annak jelezném, hogy mi már egy pályával előrébb járunk a Paradoxnál, amit IDE KATTINTVA tekinthettek meg.

Címkék: videó demó végigjátszás játékmenet

A Fileplaneten (gondolom hozzám hasonlóan mindenki nagy-nagy "kedvence" az a hely...) elérhetővé vált a hivatalos demó.

A Paradox állítása szerint ez a verzió eltér a kiszivárogtatottól és a nap során kapunk használható mirrorokat is.

Hogy ezek az állítások valóban igaznak bizonyulnak-e azt hamarosan megmondom, addig is a türelmetlenebbek IDE KATTINTA elkezdhetik a letöltést.

A kiszivárgott demó adatai:

  • MD5: 5881451E58388D070EE2B31842FA4B27
  • Méret: 691 761 912 byte
  • Verzió: ver 1.0.0.0(demo)
  • Dátum: 02/09/2009

 


Frissítés

A hivatalos demó adatai:

  • MD5: 5881451E58388D070EE2B31842FA4B27
  • Méret: 691 761 912 byte
  • Verzió: ver 1.0.0.0(demo)
  • Dátum: 02/09/2009

Ezek szerint csúnyán rá lettünk szedve, ráadásul hiába mondjuk nekik, hogy a kettő egy és ugyan az ők csak azért is kötik az ebet a karóhoz... Na mindegy, a lényeg, hogy AKI MÁR LESZEDTE AZ ELŐZŐT AZ NE TÖLTSE LE ezt a verziót újra!

Az összes általam ismert letöltési lehetőség listája továbbra is elérhető IDE KATTINTVA, aki tud további alternatívákat az legyen szíves jelezni nekünk.

Címkék: demó

Háttérkép

 2009.09.14. 23:54

Sajnos az angol oldalon egyetlen Majesty 2 témájú háttérkép lelhető fel, az orosz oldalon pedig több van ugyan, de azok húsvéti/karácsonyi témájúak, így általános használatra nem alkalmasak.

Épp ezért Soloriens készített nekünk egy saját, különbejáratú háttérképet, rajta Ardania térképével.

A különböző képarányhoz tartozó verziók linkjeit a minta alatt találjátok mögöttük a kép tényleges felbontásával és zárójelben az adott képarány leggyakoribb felbontásaival.

Reméljük, hogy elnyeri a tetszéseteket!


 

16:9-es képarányú verzió - 1920×1080 (1280×720)

16:10-es képarányú verzió - 1920×1200 (1280×800, 1440×900, 1680×1050)

4:3-as képarányú verzió - 1600×1200 (1024×768, 1280×960)

5:4-es képarányú verzió - 1600×1280 (1280×1024)

Címkék: kép háttérkép majesty2blog ardania

Újabb videó a Paradoxtól

 2009.09.14. 16:32

Ebben a videóban megcsodálhatunk néhányat a játék során utunkba kerülő ellenségek közül.

Címkék: videó játékmenet

A Lordok Csarnoka

 2009.09.13. 13:12

A Hall of Lords (Lordok Csarnoka) a Majesty második részének egyik újítása lesz. Erről ejtenék most néhány szót. Az információkért ismét Scipiit illeti a köszönet.

A rendszer segítségével a hadjárat során a kedvenc hőseinket tovább fogjuk tudni vinni az alábbi szabályok szerint:

  • Lord bármelyik hősünkből lehet. Minden pálya után egy EHHEZ HASONLÓ KÉP fogad majd bennünket ahol megnézhetjük a már meglévő lordjainkat és alul az adott pályán használt hősök közül kiválaszthatunk egy újat.
  • Ha valakit egyszer lorddá tettünk, akkor az a hadjárat végéig lord marad, bármelyik pályán hadba hívhatjuk és ha az adott pályán új tárgyakat szerez azok nála is fognak maradni. Ugyan ez igaz a fejlődésre is, ha valakit 10-es szinten lorddá teszünk aztán a következő pályán felfejlődik 15-ösre akkor utána 15-ösként hívhatjuk le.
  • Az előző pontból következik, hogy egy lordot nem kell soha többé újra lorddá tenni, tehát a hadjárat során mindig annyi lordunk lesz ahány pályát teljesítettünk.
  • A pályák utáni lordválasztó képernyőn már át is nevezhetjük az újdonsült lordunkat kedvünk szerint. Ezért is írtam, hogy a fentihez csak hasonló kép fogad, hisz az egy régebbi verzióban készült.
  • A lordok besorozási költsége megegyezik a feltámasztási költségükkel, ami nem más, mint:
    [BESOROZÁSI KÖLTSÉG]+([SZINT]-1)×[BESOROZÁSI KÖLTSÉG]/2
    Tehát például egy 11. szintű varázsló lord besorozása: 500+10×500/2=3000 gold.
  • A Hall of Lords pontasan ugyan úgy viselkedik, mint egy guild. Miután felépíted három férőhely van benne és bármelyik lordodat besorozhatod. Az adott lord a Hall of Lordsban fog lakni, tehát nem lesz szüksége külön guildes férőhelyre.
  • A Hall of Lords a játék kezdetekor megépíthető, egyetlen darab húzható fel belőle pályánként és 1000 goldba kerül.

Felmerülhet, hogy igen ám, de ha behívunk mondjuk egy warrior lordot az honnan fogja megszerezni a warriors guildes fejlesztéseket. Nos, jelenleg a játékban egy-egy hős nem csak a saját guildjéből veheti meg a fejlesztéseket, hanem bármely másikból is. Tehát ha rendelkezünk egy warriors guilddel akkor oda a lordunk is betérhet majd tanulni (mint ahogy két warriors guild közül is elég csak az egyikben rendelkezni a fejlesztésekkel).

Címkék: singleplayer játékmenet lordok