A Lordok Csarnoka

 2009.09.13. 13:12

A Hall of Lords (Lordok Csarnoka) a Majesty második részének egyik újítása lesz. Erről ejtenék most néhány szót. Az információkért ismét Scipiit illeti a köszönet.

A rendszer segítségével a hadjárat során a kedvenc hőseinket tovább fogjuk tudni vinni az alábbi szabályok szerint:

  • Lord bármelyik hősünkből lehet. Minden pálya után egy EHHEZ HASONLÓ KÉP fogad majd bennünket ahol megnézhetjük a már meglévő lordjainkat és alul az adott pályán használt hősök közül kiválaszthatunk egy újat.
  • Ha valakit egyszer lorddá tettünk, akkor az a hadjárat végéig lord marad, bármelyik pályán hadba hívhatjuk és ha az adott pályán új tárgyakat szerez azok nála is fognak maradni. Ugyan ez igaz a fejlődésre is, ha valakit 10-es szinten lorddá teszünk aztán a következő pályán felfejlődik 15-ösre akkor utána 15-ösként hívhatjuk le.
  • Az előző pontból következik, hogy egy lordot nem kell soha többé újra lorddá tenni, tehát a hadjárat során mindig annyi lordunk lesz ahány pályát teljesítettünk.
  • A pályák utáni lordválasztó képernyőn már át is nevezhetjük az újdonsült lordunkat kedvünk szerint. Ezért is írtam, hogy a fentihez csak hasonló kép fogad, hisz az egy régebbi verzióban készült.
  • A lordok besorozási költsége megegyezik a feltámasztási költségükkel, ami nem más, mint:
    [BESOROZÁSI KÖLTSÉG]+([SZINT]-1)×[BESOROZÁSI KÖLTSÉG]/2
    Tehát például egy 11. szintű varázsló lord besorozása: 500+10×500/2=3000 gold.
  • A Hall of Lords pontasan ugyan úgy viselkedik, mint egy guild. Miután felépíted három férőhely van benne és bármelyik lordodat besorozhatod. Az adott lord a Hall of Lordsban fog lakni, tehát nem lesz szüksége külön guildes férőhelyre.
  • A Hall of Lords a játék kezdetekor megépíthető, egyetlen darab húzható fel belőle pályánként és 1000 goldba kerül.

Felmerülhet, hogy igen ám, de ha behívunk mondjuk egy warrior lordot az honnan fogja megszerezni a warriors guildes fejlesztéseket. Nos, jelenleg a játékban egy-egy hős nem csak a saját guildjéből veheti meg a fejlesztéseket, hanem bármely másikból is. Tehát ha rendelkezünk egy warriors guilddel akkor oda a lordunk is betérhet majd tanulni (mint ahogy két warriors guild közül is elég csak az egyikben rendelkezni a fejlesztésekkel).

Címkék: singleplayer játékmenet lordok

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valakinyolc 2009.09.13. 14:14:57

"Felmerülhet, hogy igen ám, de ha behívunk mondjuk egy warrior lordot az honnan fogja megszerezni a warriors guildes fejlesztéseket."

" és ha az adott pályán új tárgyakat szerez azok nála is fognak maradni"

Most akkor a tárgyak maradnak, de a fejlesztések nem?

Egyébként tetszik nagyon ez a lord rendszer, már az 1-ben is sajnáltam mikor ott kell hagyni egy 20-as szintű wizardot :)

Wulfila · http://majesty2.blog.hu/ 2009.09.13. 14:29:51

@Valakinyolc: természetesen megmaradnak a már megtanult képességei is, de ha mondjuk csak rank2-es warriors guilded volt azon a pályán, amelyiken lordot csináltál belőle akkor a következő pályán is meg fogja tudni tanulni a rank 3-as képességeket.
süti beállítások módosítása